A parton jó a kékfrankos forralva. A jégen egy iszonyat eleven nő kering, ugrik, piruettezik. Egyszer csak lehúzott alsónadrágjából előbukkan a hófehér feneke, s egy végtelen nyolcasból mutatja a nézelődőknek alfelét. Sokan tapsra fakadnak. Mások, gyere közelebbet kiáltanak.
A nő most már egymás után dobja le gönceit, és egyre távolabbra siklik be folyó közepe felé. Közben nyomják a bravót a parti kibicek: nagy vagy! - kiabálják. Ügyet sem vetnek a tripla ugráskombinációkra, de arra sem, hogy az egyre vékonyuló jég felé tart az immár szinte teljesen meztelen művésze a korcsolyázásnak. Közben már tombol az egyre népesebbé váló tömeg. Immár teljesen felhevülten biztatják a korcsolyázót, mígnem a nő, mintha nem is lett volna eltűnik az emberi tekintetek elöl.
Egyesek úgy vélték vége a mókának, ideje továbbállni. Mások visszaálltak a forraltboroshoz még egy rundra. Voltak akik a horizontra szegezték tekintetüket, s valami üresség érzésre figyeltek fel önmagukban. Megint mások azt találgatták miféle trükkel tüntették el a nőt.
A piros tűzoltó kocsi vinnyogva kanyarodik a parthoz. A közelben tartózkodó halász értesítette őket. "Valaki alatt beszakadt a vékony jég. Egy nőszemély volt az."
Létrákat tolva maguk előtt közelítették a helyszint a derék önkéntesek. Néhányan még visszanézetek az alkonyati képre, aztán szép lassan felszívódtak.
A forraltbor árús, miközben távozni készült, mérgesen dünnyögte maga elé: hogy én milyen marha vagyok, miért is nem vizeztem jobban ezt a nyamvadt kékfrankost? |
