Egy fiú és egy lány VII

ne fordulj meg
csak add a kezed
háttal állsz nekem
ellenem
kezed kérem
tarkód
nyakad simogatom
pillantásom
csípôd vonalán pihen
hátra ne nézz
csak add a kezed

ne
ne fordulj meg
szemedbe nézni nem tudok
menj mondod
nem akarok
tovább kérsz
elbizonytalanodom

a kezed
hiányozni fog
ha
elmegyek
háztetôk felett
halvány füst és
kormos álmok
szárnyán
vissza se nézek

tenyered melegében
hiányoddal
alszom el
kopog
veri ablakom
cseppekben gördül
az esô alá
arcod festi rá
negatív szellemkép
hogy nem vagy
hogy nincs
ami mindig
van volt létezett

ott
balról jobb felé a
felkelô nap elsô
szikrái gombostűre fűzik
a szoba árnyait
sarkokba bújnak
szekrénybe
cipôbe zsebbe
hajtóka alá
a napsugarak

hideg kávé
keserű
cukor és tejpor
parányi csésze
tegnapi hideg

mezítelen
hátad gerincútján
felfestett kerékpárút
vezet
megtiport szívedig
meteoritfelhô
lelked útvesztôin
poros ösvény
kihunyt csillagközi
út

lassú film
hátra lendül fejed
hajad halk zene
zöreje a szélben
lángra lobban
ellenfényben
elôre oldalt
lassan hátra

elakad a film
hiányod a vászonra ég

kikéri jussát
térden állva
elôtted az álmom






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Várad, 2004/4