Kezdetektõl fogva

Bíborszemű éj,
mi nem izzad többé napot,
triviális egymásután,
a változást elhallgatom.
Mennyi minden történhetett volna?
De a képzelethez nincs már erőm.
Arccal a vetetlen ágynak, bánni
az eltelt időt, mi értelme...?

Délután volt, olyan mint a többi,
hittem, nem történt semmi, semmi,
SEMMI!, áltattam magam, de erősebb
volt jeled, mit agyam elmart tőled,
pár kedves szavad csupán,
s a felismerés: mi lesz ezután?
Veled mérem értékeim, s belőlem
marad -e még valami utánad?

Nem, nem történt semmi.
Te maradsz, mások jönnek-mennek
mellettem, te maradsz bennem,
mert megmentetted magad
vádjaimtól, hazug ígéretek nem
rontják renoméd, igaz csókodtól
bíborszemű az éj,
mi nem izzad többé napot.

Hívő lettem miattad, bár nem
akartam egyedül leborulni trónusa
előtt. Belőled van még erőm élni.
Úgy 30 évet talán? Megint átélni,
kifesteni egy csodát, mi nem jön
többé el, a tenyér becsukódik halk
vágyaink felett. Ott ülnek egymás
mellett; s Isten elvan nélkülünk,

azóta...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.