Harmadik (Alföld) szimfónia (2023)

I.—Nem túl gyorsan
(Alföldi táj)

Az égen csavargó, áruló zászlók,
moslék-köddel vemhes, hasas fellegek.
A műholdak fényesebben villognak,
mint az Esthajnalcsillag. Alattuk gólya száll,
és nem hoz gyermeket.

Egyre bonyolultabb interfészt emelnek
elnyomottak és elnyomók közé.
Maholnap a gépagy tőzsdével bábozik
és a középszerűség soha nem látott özönvízével zsarolja
az emberség egyre megfoghatatlanabb megfogalmazását.
Már nem csak az ezeréves átkait hordozza a táj,
mélységes zsellérfeketéjébe nagyon is betolakodtak
harsány műanyagok, reklámmal rajtuk hirdetni
hogy ISTEN HALOTT és AZ EMBERÉ A FÖLD-
jóllehet eddig is az erősebb kutya baszott,
de most a világ és annak lakosai leborulnak előtte,
és imádják benne az első fenevadat.

Hazatántorog a korhely Éjszaka, ropogós
kátránypapírba csomagolja az Alföldet.
Terhe alatt bókolnak, hajlanak a füvek,
katatón munkadalt szűkölnek a fák is,
mélyen a földben, hallhatatlanul,
pártos honfivér és műtrágya csatázik.

II.--Túlzóan
(KEGYES SZÁNDOKKAL HÍZELKEDŐ Epithalamion,
Melly Íratott Egy Fölötte Tekintetes XVII. Századbeli
MARSNAK és VENUSÁNAK Összve- Kelésére.)

Kurjong szerte a boldoguló nép, kellően traktáltattak
A lakodalmon rekedésig- tűzi-játékokkal a szemek
S mégannyi pástétommal a bendők- de Démétér bizonyára
Bőséggel kárpótolja a magtárat, a házasulandó asszony
Temérdek kebleivel kétségtelenül bírja malasztját, lám,
Bájait számítni nem is győzi az udvari had! Marsunk
Markában oly büszkén tartja finommívű csuklóját az arának
Mint amilyen méltósággal fogja majd serkentő és üdvösséges
Gyeplőjére a népet. Tréfás adomákat idéznek föl a vendégek,
Néhány uraság ölbe veszi 'a menyasszonyt, megcsípdesik
Orcácskáját, paskolják és nevetik mintha csak unokájuk lenne-
Bezzeg el is pirul ő ennyi derék lovagoktól!

Éppen ilyen félve-ocsúdva piheg az országos gondot viselők
Keblén Hazánk- sorsát immáron az ő vasmarkukba helyezvén
Más dolga se nincsen, mint hogy a kedvükre tegyen,
Elnéző legyen és szófogadó, mint sokszáz éve a jó asszony
E tejjel-mézzel csörgedező búzakalászos mesekertben-
De hát nincs is neki elnéznivalója! - hisz’ az urakat nem fertezi
Korcs jelenünk sok szabadelvű tévelyedése, sőt évszázados
Medrek kapavágásában cipelik a Nemzet diadalszekerét!
Pártos perpatvar sem volt vagy lesz akadálya bölcs rendjüknek!
Akkor engednek csak feltörni egy zászlót, ha elnyerte bizalmuk,
S jól tudják, hogy nem osztja ki uradalmaikat méltatlan pórnak!
Nótás ünnepléseiken csak kurjong szerte a boldoguló nép!

III.—Vontatottan

Magyar! Pusztádba mit kiálthatsz?
Már csak sebláz-részegség rángat,
jaj, élő ügytől rég elzárta magát
megmeszesült burokráciád.

Társadalmad kifordult magány,
tartásod rögeszme, rendszabály.
Roncsolt szíved minden odva fészek,
fészkeidben kakukkfiókák.

Feltámadás! De minden ízed
elrontotta gyökeréig seb és átok-
mit tartanál meg magadból,
milyen sosemvolt délibábot?

Pusztádba mit kiálthatsz? Nemsokára
a természetben sem jön télre tavasz.
Jaj, mindig is ott kezdődött az ének,
ahol véget ért már terv, vád, és panasz.

IV.--Toporzékoló pátosszal
(Segesvári ecloga)

Segesvárnál utolsót nyugszik a tábor.
Egy százados és az önkéntes ezreddobos beszélnek,
így kérdez az első:

-"Bajtárs, eldőlt ez a küzdelem is, túlságos erővel
a legnemesebb szívek sem birkózhatnak örökké;
most minden koronás fő ránk fogja a rabhadait-
irdatlan tömegekben sorakoznak föl a muszkák,
már Kossuth is Törökország közelébe botorkál
és fene ordas nézéssel pécézi a Görgey Artúrt-"

-"Tudom azt. Ha sikerülne letörni is egy koronás főt,
gyorsan kettő nőne helyén. Jól elrendezték odafönt
a hatalmi egyensúlyt, mint jármot az ökrön, mint
jobbágyban a szófogadó babonát- hogy gondolatának
a szabadság csak a biztonság ellentétje legyen-
hiszen volt is párszáz év rabigába faragni gerincünk."

-"nekem végigvinnem a harcot több mint kötelesség,
de talán te többet munkálkodhatsz még a hazádnak
békéről alkudva inkább, mint kicsattanva a harcban
kétséges nyelveken is forgatott eszmék áldozatául-
vagy mondd, nem ismered-e a hamis lényegkeverőket
akik kicsavarják majd legszentebb jelszavainkat
a mindenkori átkos hatalom csúf eszejárása szerint?
Hogy láncszemeket kötnek csak minden koszorúnkból,
hogy pákosztos pátosz terpeszt majd a nevünkön?"

-"Sőt, jószándékú vásári mulatság, fűzfapoéták
rigmusai koptatják formátlanra a jelszavainkat
amíg legvégül zsánerfigurává stilizál az utókor-
ábrándos, felelőtlen, lángoslelkű kamaszokká-
és nem hogy nem fognak nemesedni a példánkon,
de a leggyorsabban ki akarnak majd nőni belőlünk."

-"Ha túl vagy hát mindezeken, ha tiszta előtted
a rabságunkat örökké újrateremtő nyomorúság,
ádáz alkudozás, értetlen utókor, ha ténylegesen
kíntisztán érted a nemzeteink tehetetlenségét,
málhás hajszában mint fulladnak meg az eszmék
s hogy romlásuknál csak a teljesedésük keserűbb-
mondd meg, igazán kíntisztán látnok, mondd meg,
hogyan küzdhetsz még sziklaszilárd lelkesedéssel,
hogyan is buzdítod, mondd, verekedni a népet?"

Ekkor felharsog a kürt,
és fülsiketítően
tódul a tábor,
mert támad az ellenség--
nyeregbe szöknek a katonák,
és nem múlik egy perc sem,
az élen vágtatnak küzdeni végsőkig.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-11-30 12:16:14
Utolsó módosítás ideje: 2024-11-30 12:16:14