Valerie
A sziklák magányában konok szél zúg,
koptatja az érvényét vesztett jelent,
vas falakon kedves havasigyopár
szirma gyúl,
fájdalmat nyög a közöny kint,
és idebent.
Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,
a vakság bilincsébe mart,
kis virág ékesen szólít,
csöndesen hevíti a tűzvihart.
Áthatolhatatlan éjbe botlik az álom,
nyelvek alatt kesernyés pirula,
a távolban megsebzett vár rom…
egy-színpadon lép fel a tegnap és a ma.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2024-11-04 19:42:04
Utolsó módosítás ideje: 2024-11-04 19:42:04
