Ne olvasd el


Emlékek közt élek
Ha mind elmondanám
Kevés lenne száz lap
Szóban tíz délután

Amit leírok, az már nem az enyém
Önzőnek lenni - bizony nem nagy erény

Kezdem hát
Sok jó és kellemetlen emlék
Tán csak nekem fontos
Másnak tanköltemény

Hogy is volt, kérdik régi ismerősök
Ha még élnek, de sajnos másként emlékszünk
Másfélék vagyunk, más ragad meg bennünk

Csodálkozom rajtuk, hogy miket beszélnek
Valós a történet, mért hazudtolnak meg.

Persze megszülettem
Kezdődik a mese
Ez anyukám kínja
Vagy talán öröme

Mi az, mit őriz a romló emlékezet?
Ki nevet a végén, kártya, pingpongmeccsek

Szerettem utazni, soroljam, de kinek
Utálom a halat, mégis két Hal lettem
Hol igazam van, hol meg talán mégse

Szerettem tanulni, tudom, el sem hiszed
Beültem a padba, néném megengedte
Számoltam és írtam, egyre lelkesebben

Szerettem futkosni, soha meg nem állni
Olykor egy nagy hidat végigkarikàzni
Egy hosszú proszpekten buszra fel nem szàllni

Szerettem a társam, mikor megtaláltam
Próbálkoztak srácok, de mindet leráztam
Éjszakánként azért kísértetek jártak

Most látom, mit írok, mindenki átéli
Semmi extra benne, minek teregetni
Haladva a korral nem jó visszanézni

Nem mondtam hát semmit
El ne olvassátok
Földi barátokkal
Vígan parolázok






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-11-16 14:24:13
Utolsó módosítás ideje: 2022-11-16 14:24:13