Kettőnk ()
Szavakba formálnám lényedet,
legyél bárki vagy senki,
csend borítja a lényeget;
el kell téged engedni.
Szívem behorpadt kráterén
bolyongsz rég, és én félek,
kiderül: alakod hűlt helyén
nem lesz kit megidézzek.
Emlékek hűvösén reszketeg —
megbocsátásodat várván —
kettőnk múltjába dermedek:
így leszek örök sóbálvány.
Most, mikor halottnak hittelek,
kómából ébredtél bennem.
Meghalni nem tudok nélküled —
hagyj élni beléd veszten!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2021-10-21 10:49:23
Utolsó módosítás ideje: 2021-10-21 10:49:23
