Vitrinben

Hangod feltör, megárad, de elapad –
csendessé nyúlt fekete szél simul az asztalon.
A fényképen úgy tartod kezedben a csészét,
mint akibe menten belecsap a villám.
Éles késem és a kanál ezüstös szatellitek –
keringenek a gőzölgő porcelánkorong körül,
ahogy bolygórendszerekben ez megszokott.
Mintha nem is nyár lenne, kutya didereg,
láncra verve lobognak a szalvétaszelek, úszó
madarak. A ház előtt térkövezett sakktábla
dől a kertbe. Nyolcszor nyolc kockán
mint az élet filmje, fehéren csillan az eső,
feketén a lelkiismeret. Bent a testben sejt-
és érfal, membránt ütnek, a vér élő
szövetet. Így kattan az óra is a vitrinben –
hol halott apám harangozik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Székelyföld, XXV. évf., 9. szám, 2021.09.10
Feltöltés ideje: 2021-09-21 15:43:28
Utolsó módosítás ideje: 2021-09-21 15:43:28