Jelenségek hálójában

A tengerpart tárgyai holdfény idején átbillennek
egy vonzáskör közepén. Árnyaik az időtengely körül,
akár gyermekarcú szellemek keringenek egy óceánnyi
körhintán. Az idő képlékenyen idomul a formához –
középkori szobrok, antik kőedények, barokkos díszek
öntik el dagálykor a homokot. Vannak órák, mikor az idő
meghatározhatatlan, közelebbről megvizsgálva
azt mondhatnánk, halmazállapota folyó –
tenger, ha áll. A tapasztalt állatok házba bújnak,
vagy inkább házat növesztenek magukra és a spirális
tanok igazságát hirdetik. Életüket szakrális geometria
mentén rendezték el, a telihold alatt ezüstöt öntenek
a homok kristályaira, aranyat metszenek nappal.
Szilárd oldattá ötvözik az üvegalkotó homokban mélyen
alvó fémet. Csillogó tengerszemekkel álmodnak
a sziklafalak hátán felcseperedett síkságok. Valóságra
ébredve összezsugorodnak aztán, tudva, hogy a tenger is
visszahúzódik majd, és az idő illúziójában megrekedt
szellemek dagály után eldobálják ruháikat és új
testet keresnek maguknak.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Napút Online, 2021.03.10
Feltöltés ideje: 2021-07-08 22:57:42
Utolsó módosítás ideje: 2021-07-08 22:57:42