Horizont



Elgémberedett, fáradt a horizont,
az éj árnyaitól szennyes a fehérség,
hideg erdősáv- jászolban vajúdva,
új napot szül a ma, felsír a reménység.

Rózsaszín testű fellegek hajóznak,
azúr tengerben aranyfény kacsint,
s míg a feszült villanydrótok lazulnak,
újra szeretek élni, élni, megint.

Soványka köd foszlik, semmivé lesz
minden szürke, s minden árnyék,
a csonka kukoricaszár,  a száraz gaz is,
valahogy ma csodás, pazar ajándék.

Ráncot húz a bőrön az idő lépte,
s már ok nélkül  sajog az  ember csontja,
de ha kel a nap, s megkopik a sötét,
egy ifjú néz mindig  a messzi horizontra.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-01-31 09:47:59
Utolsó módosítás ideje: 2021-01-31 09:47:59