a talán nincs is jelenem
előre vetíti a nincs jövőmet
lehangolt húrokon nyikkan
a szinte fájdalom
magamba nézek
elhanyagolt dolgaim kiáltoznak
diszkomfort és diszharmónia
testem minden rezdülése
hagyjatok még hadd kapaszkodjak
a reménytelenség fonalán
eleresztem a múlt árnyait
s ha eközben én magam zuhanok
ne sírjatok
értem soha se volt kár
