elcsendesedő

korhadt ágak mohaölelése
és szívverésnyi faágroppanás
kísér merre lopakodva lépek
mégis megrebben néhány kismadár
repülnék ha lennék elég bátor
de bénán állok a szírt peremén
Isten nélkül haza se találok
a köd előttem mindent felemészt
ráhangolnám magam az egészre
hogy ne érezzem múló pillanat
fészket rakni a semmi hegyére
abból ami itt végleg kimaradt
elvész minden tőlem fakadt visszhang
elnyeli ez a dübörgő világ
neonfényben szikra épphogy csillan
pedig attól éledne újra fel a láng





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-11-11 07:11:56
Utolsó módosítás ideje: 2019-12-08 06:18:31