hála
pár napja még azt hittem, meghal,
mondja az orvos, és én leginkább azon csodálkozom,
hogy lázadás nélkül fogadom el a hangjából áradó hűvös,
minden részvétet nélkülöző, tényszerű megállapítást:
pocsék állapotban volt, de szívós, nagyon.
…
szombat volt, reggel 6, amikor apám a kórházból telefonált.
kinyomtam a telefont, féltem, hogy felébred a gyerek.
a konyhából hívtam vissza.
megfulladok, gyere…
kinyomta.
visszahívtam.
nincs ott senki, egy orvos sem?
nincs itt senki, megfulladok, gyere…
fél óra múlva, fogmosás nélkül, a tegnap levetett ruhában ott álltam az ágya előtt.
hörgött, a szeme karikás volt, a bőre sápadt
akkor láttam először, hogy fél.
…
egy hónapig volt ott.
a hazautazás napján bementem a főorvos szobájába, gondoltam, ezt elvárják.
pár napja még azt hittem, meghal…
ezt mondta.
a szemét néztem és hallgattam.
szerettem volna ha megérti, amit némán kérdezek:
miért hagyták egyedül az apámat…
a borítékot az asztalára raktam, képtelen voltam a kezébe adni.
pedig, talán hálás is lehetnék.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2019-10-26 10:59:11
Utolsó módosítás ideje: 2019-10-26 11:04:08