Diákálmaink

Hogyan tovább?

Már nem tudom, merre is volt az az utca,
ahonnan barátaim – le a lépcsőkön – a hordók közé,
aztán az égig feljutottak –

Ahol a kémények a földön  álltak
s a kapu a tetőn nyikorgott
tárt-magányosan –

Ahol a házmester adott két forintot
minden este,
éjfél után ha felzavartuk –

Azért jó lenne elérni mégiscsak azt az Utcát!
Csodálatos hazugságaink vad lampionjai
feldíszítették mind a kopott házakat

És énekeltünk.
Énekeltünk, tudom!
De a dallamra már nem emlékezem…

Néha hiába mentünk végig álmaink között,
minden üres volt,
Csak egy rendőr fütyült utánunk és szaladni kellett…

- Saját magunk elől olyan nehéz volt elmenekülni –

Most újra menekülnék, jóbarátom…
Volt-álmok, ál-élet, s a szennyes levegő
ha körbefog, elfutnék messze
a Világból
- és saját fiatalságom emléke elől –








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.