szobai félhomályban pecsételem meg
sorsom kerékkötőinek sorsát amint
levedlem a takarót áldott lábaimról
és azt hazudom nyomorék vagyok
miközben tényleg az vagyok nemcsak
a szavak kedvéért nem kérek bocsánatot
csak ki- és betakarózom hisz a láb dönt
arról hova visz vagy nem visz
