Nyughattam volna
Nyughattam volna békibe sziklaként a lelkek nagy istenhegyébe zárva, de kirobbantott a fő-fő mindenben vájár, hogy zuhanjak a világba, mint minden újszülött kőszelet mindenekfölött, robajban úszva, kavarva szelet,... hogy aztán legyen csend bután, mint minden felszínes kifejtés után.
Na jó!
Ha már kilökött a porba, legalább a képére faragott volna, vagy szépen formára robbant utcakőnek, keresztútnál Krisztusnak, vagy aknafedőnek.
De nem!
Neki abban lett kedve, hogy ott álljak az ismeretlen civil fölött.
Mint mementó.
Örök.
Legalább egy vésőt adhatott volna, faragjak embert magamból, ne bízna a porra…..
Így nem leszek soha, síremlékké csiszolva.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2018-07-03 17:09:28
Utolsó módosítás ideje: 2018-07-03 17:09:28
