A vándor

Egy vándor ballag az éjben
tarka rongy a ruhája.
Cipője sáros avar,
szakadt karton az ágya.

Zúzmara csókolja arcát:
fagy-verte vörös félhold.
Helyben halad, az árva,
hátára görbül az égbolt.

Ezüst-szálkás hajába
kócot kavar a szellő.
Szemérmét takargatja
eltévedt kósza felhő.

Belegörnyed a tájba,
hátán cipeli zsákját;
megszokta már a terhét,
mormogja az imáját.

Gyöngyök hullnak arcáról –
alácsorog nyakára,
patakká dagadozik
ráncai szurdokába.

Hideg lúdbőrzi hátát,
reng a hegyeknek lánca,
ahogy reszket a szélben
batyuba kötött álma.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-05-14 08:08:27
Utolsó módosítás ideje: 2018-05-14 10:50:58