Ima


ÍGÉRET

mihez is kezdhetnénk
tanult tehetetlenségünkkel
semmibe nyúló mondatainkkal
falhoz verődő mozdulatainkkal
a fák korán reggel még csak
a vállukat vonogatják
a madarak a magukét fújják napestig
estére ránk gördül mint a kő
a visszájára forduló idő
ajtók záródnak örökre

emberek jönnek
arcukon az utolsó ítélet térképe
tenyerükön a barázdák sóval
behintett árkok egy város helyén
hajuk földig ér
bekúszik a repedésekbe
le a gyökerek közé
ahol már csak a rend bonthat törvényt
a szemükbe ütköző fény
ígéret hogy az árnyékok
maguktól felszáradnak

2015. november 16.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-04-17 01:17:06
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-17 12:06:04