Apám

Fülemben felcseng a nevetése,
a Magyarok utánozhatatlan kacaja.

Látom arcán a szelíd mosolyt,
szemeiben a  zöld íriszek beszélnek.

Látom a kezét, nagy volt és eres,
a kender, a bánya edzette meg,
de simogatott vele.

Érzem a lényét, szelíd volt,
hallgatásával is sokat mondott.

Megbecsült mindent - hisz erre
nevelte a cselédsors -, egy jó szót,
az asztalon a kenyeret.

Egyszerű ember volt, mégis
egyetlen, ki szeretni tanított
az embertelenségben.

Tartás volt, hegynek patakja,
partja, a rét virága, az erdők koronája,

Ember, gyönyörű lélekben.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-02-02 19:13:38
Utolsó módosítás ideje: 2018-02-02 22:24:59