argumentumok

előszó

Keresztül-kasul bejárom a dokkot:
szófogadós, vékony csontú Hermész.
Mégis a múzsákat kérem, ne féltsenek engem
és ne is féljenek itt, bár idejár jó pár
keménykezű vaskos, akinek drága a könnyű,
de ki egyszer már járt kikötőben jól tudja
mennyi Ulysses lép ki a szárazra a hajópallókról,
nem csoda hát, hogy itt is járja a hübriszt vég nélkül.


szárnyak

Miért is adjuk ki legbelső magunkat,
kik szétszóródni kész magok vagyunk csak,
és minden álarcos itt minket visel?
Vagyunk a kórus szent tragédiánkban,
sorsunktól erős csontú, tollú szárnnyal,
hogy egyezhetnénk ki most a semmivel?
Maradni kell tehát, költőnek maradni,
körülmények és különítmények között,
nyomott időkben, szorított, arasznyi
szavunkat értse az, ki éppen üldözött!

tűrésből

Elhivatottak kikötője, gondolnánk,
bár számot vetve magunkkal nyersen jön ki a lap,
elküldtek valahonnét,
elegünk lett, protest ez a vándorlás, ami hajt minket,
ki tűrésből, ki a nyílt kékbe,
majd vissza a penész kikötőkocsmák bugyraiba,
érezni nemesebb fajtánk, ki az énekben, táncban legelöl jár,
tudja a ritmust, mikor az kell, lassul, fölgyorsul, mikor az,
szívva a sós levegőt ott,
torkunkban a nedűt, mikor itt,
megelégedni ritka napokra,
megtérve a víz rontó birodalmából a szesz oltáraihoz,
áldozni.


vénülő szememmel

látván őrzöm az építőt
oszlopa és gerendái tört
szánkhára halom a vágy
veszett amiért lenni kéne
elmém se jár minek mivégre





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-12-17 15:54:11
Utolsó módosítás ideje: 2017-12-17 15:54:11