három csöngetés

Minden reggel
fogunkhoz kötöztük tündéreinket,
vagy párna alá tettük babonából.
A porcelánálmok helyére kis ingek,
vasalt gatyák kerültek. Anyu rámol.
A remények dalát súgja csendesen.
Az ágysimítás a vigasztalás nesze.
Már nem zavar kettőjük csendje sem.
Csak álom, hogy: ''Alszanak. Egyél. Nesze.''


Délben legtöbbször
úgy mentünk el egymás mellett,
hogy valamink kicsit összeérjen,
és úgy mentünk el mindenki más
mellett, hogy soha nem érhettek
volna utol. Azóta sem ágyaztam
közösen senkivel, mert tudom jól,
hogy nem nézne közben, és senki
nem tudná pont akkor elkapni a
tekintetét, amikor én következek.
Nincs cipősszekrény, csak durva
lábtörlő, és éjjeliszekrény sincs,
hogy ne keressem a pohár vizet.


Este már
csak átgurulnék a városon.
Rágyújtva, legyen nagy füst,
amit szelnének busztekintetek,
miközben a kínt, a mostanit
üvölteném a vashidakra,
hogy mi köti őket úgy ide?
Fordulna őszre, vagy lenne tavaszabb,
hogy semmi és, és semmi de
ne forgasson ki lefekvés előtt.
Már minden álmom gondolatsalak.
Fekete pontok, fekete ernyők.
Altass el vers, hogy altassalak.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-10-30 19:43:16
Utolsó módosítás ideje: 2017-10-30 19:43:16