Aznap

Aznap apró szemekben hullt,
különös fényektől alakult
az ég, világosból lett sötét,
majd mint az
agyonmosott fekete ruha
kifakult.
Lett azután esőből hó,
hóból víz,
ahogy a földre ért.
És a sár, a latyak
lábamra tapad az emlék,
minden szavam törmelék.
Mondataim félkész
építmények, összedőlnek
hamar. Csak nézlek.
Pulóvered alá bújok,
hátha így könnyebb lesz,
de labirintust rejtesz ott,
nem találok ki belőled.
Húz a feszült ég fejünk
felett, s benne a Nap,
a gyújtópont. Kettőnkért tűz,
mégis eltűnsz, nem talállak.
Térkép nélkül, szaglás után
megyek utánad.
Kihozlak bárhonnan,
ahogyan magamat
akarom belőled
kivágni, erővel, gyökerestül.
Mégis minduntalan magot vetek,
az elhagyott kertbe fát ültetek,
ágat nézek és keserű lombot,
csak a letört gallyakat gyűjtöm
egybe. A leveleket hagyom.
Kifújja őket úgyis a szél.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holdkatlan, 2017.10.13
Feltöltés ideje: 2017-10-16 20:46:10
Utolsó módosítás ideje: 2017-10-16 20:46:10