Napi rutin

Muszájból vagy valahol,
a mozdulat, a gesztus, a száj
mellett futó ránc haptákba vág,
a lélekkel együtt a test is
megadja magát, beletörődik,
hiába minden, hiába lenni.
Nem old fel semmi.
Monoton neonfény
arcod árnyéka a számítógép
monitoron az egyedüli tény,
zavarba ejt a látvány.
Ott vagy, látod, bár önmagadon
kívül, ahogyan élsz.
Minden nap lépések
és a remény,
hogy valahova érsz, elszáll,
ahogy a táv egyre csökken,
lakás és munkahely között
szűnik a tér, fekete lyuk,
mint ott fenn, a világűrben,
a tág lét tűnik el itt lenn.
Kezedre tekerted a köldökzsinórt
és az égre tapasztottad
az anyaméhet, bízván,
valami viszony, kapcsolódási pont
csak lesz, az éter, a föld, szilárd
és a folyékony, levegő és a víz
meg ami ezen felül van
egyszer közelebb kerül,
és nem  fényévekre, akkor érzed
a bőrödön, a hajadon, szemeden
kel fel és nyugszik a nap, s szíved
vele ver kihagyhatatlan ritmusokat,
azután ezt is megszokod majd,
mint fák suhogását az erdő.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holdkatlan, 2017.10.13
Feltöltés ideje: 2017-10-14 20:18:13
Utolsó módosítás ideje: 2017-11-03 10:25:48