A sápadt, nyurga kisgyerek ki voltam
az álmaiban mind összeterelte
csokoládécimkéid kövér teheneit -
de amikor
az elvillanó sorompók után
Te vettél körül - havasok ezüst melle
sikoltó fényben nyugtalan zihált
s hiába volt
a fenyveseket ringató derűs kék
a futó réteken
lepkék bíborja égett és vakított
s örök varázs és tűnékeny valóság
között két szárnyuk hídként ott feszült
s e hidakon ti szálltatok felém
hazai tájak
