Ott, hol a tölgy élt...

Cintányéros, cudar operettvilágom!

Táncolj hát át velem a végső pillanatba,
Ahol már - kupica szilvával köszöntve -
Fáradtan állnak a favágók, baltájuknak
Csiszolt-bütykös nyelére tenyerelve

És a frissen kivágott, fehér kereszttel jelölt
- a Költőtől megénekelt ama tölgyfa rönkjén -
Dolgozik már az ágazószekerce és
Sikít a kéregmaró gép is immár
A frissen tarvágott dombtető alatt –

S menekül hazájából a megszelídített Róka
Keresvén régóta felnőtt Hercegét,
Ki a nyiladék végénél állva
- izgatott vadászmesterével oldalán,
kezében míves, gyönyörű duplacsövűvel –
Vidáman körbenéz,
Karjával int
És felzúg a diadal-vészjósló hallali –

A Róka vagyok most
S a megjelölt Tölgy.
És – Istenem! Hiszen
Én vagyok a favágó is, a gép, a pásztor,
A Herceg s a többi vadász!

S itt lőnek! Lőnek! Rám lőnek!
Herceg! Hiszen te eltaláltál!
Szép szavak… barátság… ígérgetések…
Jaj neked, szegény! Hát minden csalás?

Fölöttem ringó szép téli felhő,
Segíts! Ejtsd hóterhed le rám…
Ne tudja senki, hová zuhantam
Haldokolva, mert ez a világ
Még feltalál és vérben úszva
Vidáman emel rám áldomást –

És én vagyok most, operettvilágom,
Az avar is, hol örök a héja-nász…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.