Egyezzünk ki döntetlenben

Nyírfalvi Károlynak, odaátra.

Kimentem a rétre, keltikét festeni,
a patakból hoztam vizet a keltike
lilás és fehér színéhez, de megláttam
a pettyegetett tüdőfüvet, és a gólyahír
sárgáját, a víz jó lesz azokhoz is.      
Olyan nagy a csönd. Szeretted volna ezt
a csendet, a kavicsokat a folyó partja mellett.
Az egyikre ráírtam a neved kezdőbetűit. 
Most először értettem meg, hogy elmentél. 
Látod a fű is milyen zöld. Épp ilyennek
akarta, aki festette. Társa vagyok a nagy
névtelennek, ülök, festek, mosolygok és ki
merem mondani, hogy nem akarok gondolni
rád, de mégis itt vagy mellettem, itt vagy 
és emlékeztetsz, hogy megígértem, írok rólad.
Igen, felelem. Írok az életről, írok a kavicsaidról,
a komlóról, amivel annyit küszködtél, hogy végül
a komló azt mondta,  egyezzünk ki döntetlenben. 
És te nagylelkűen azt válaszoltad: rendben.








































Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-04-24 16:34:18
Utolsó módosítás ideje: 2017-04-29 12:44:22