Séta, vezeklés



Tavaszi erdő, csak te tudod:
gótikus templomom lettél megint,
elfagyott hitű zarándok asszonyé.
Ősz óta vártál türelmesen.
   Üres voltam és néma, amíg
nem találtam vissza hozzád.
   Hatalmas fáid komor támpillérek.
Apró darázs az Isten igéje,
megrezzennek az alvó bokrok,
amikor zümmögve elszáll fölöttük.
Rigófészkekben is éled a dal,
selymesen sugdos vallomást a hangafű,
olyan bolond, maga se tudja, kinek-minek.
Árnyékfoltok integetnek, mint a
kiteregetett ruhák a szegénysoron,
és szerelemszagú csönddunyhák szellőznek
körben mindenütt az ég alján.
   Hosszú tél volt, fagy béklyózta a lelkem,
röpke vigaszt csak úgy vétkezhettem,
ha eljátszottam magammal az ágyban.
Hallgatag járok, mély talajba húzza lépteim
az emlékezet, nem merem még,
bocsáss meg, nem merem hinni a feltámadást.
   Fénypászmák kergetőznek a fák fölött,
mint ólomüvegkép, amit kislányként
bámultam, s meg is érintettem egy ujjammal,
visszahúzva rögtön, hogy senki se lássa.
    Vízvájta árok a lábam előtt,
olvadt hólé siet az óceánba,
szerelmes üzenet sodródik parányi levélen.
Címzettjéhez eljut-e innen valaha?
   Templomom, átölelsz, bebugyolálsz,
mint vadász elől menekülő,
vackáról kivert ártatlan prédát.
Hűs források rejtik boldog könnyem,
áldott bokrok bújtatják téli bűneimet.
Szemem még óvatosan csillan,
de nő vagyok, tavaszodik, nem adom
magamat olcsón, téged kereslek.
    Testvéreim, a leskelő őzek, nyulak
közelebb jönnek, megszaglásszák
az oltár előtti sűrű avarba hullt ruhám.
Itt vagyok, Isten. Úgy láthatsz, ahogy teremtettél.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-03-13 09:55:59
Utolsó módosítás ideje: 2017-03-13 09:55:59