Magamnál maradtam (átírt)
Közös utunkból nem sok maradt:
álomban is csak álom már,
azt hiszem elrejtetted magad;
immár bezárt az álomgyár.
Meglódult a sorsod kereke,
én lebénultam félúton.
Kopott arcod patinás verete,
hiába restaurálom.
Reményt hintettél lábam elé,
ihletet csak tőled kaptam.
Mint bogáncs, úgy ragadtam beléd,
mégis magamnál maradtam.
Bilincsbe ver a nincstelenség,
szétfoszlott álom az élet,
benövi az időtelevény:
ha vagyok is, már nem élek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-12-19 07:05:55
Utolsó módosítás ideje: 2016-12-19 12:52:36
