Bé, mint bogár

Fán szeretnék énekelni, ahogy gyermekkoromban,
cseresznye-fülbevalóval, plezúrral a térdemen,
semmi mást nem szeretnék, csak újból gyermek lenni.
A színpad messziről nézve olyan, mint egy mahagóni-tutaj,
billeg, mint egy hajóhinta,
Nevetésem egy bohócé,
ahogy törik rajta a fehér festék, a máz.
Kacagok, akár egy őrült,
ha valaki rám néz, elfordítja a fejét.


Kislány vagyok, a lábamon görkori.
Kárómintás szoknya, kezemben csokis sajt,
cirkuszban vagyok, elvesztem,
és egy néni mondja a nevem.
Kétcopfos kislány, haja végén mandarinnal.
Apa fonta szorosra, néha fájt, ahogy húzta,
de sosem mondtam neki.
Már nem vagyok kétcopfos kislány.

Szeretkezem veled.

Csúnyaságom olyan, mint egy absztrakt festmény.
Egy pitypangot messze fúj a szél,
hangjegyek szállnak a város felett.


„Akarsz ilyen fotót magadról velem? Még alá is írom.
Szeress bárki vagy, ezen az esős hétvégén.”
Ilyenkor legszebb az arcom – mondja majd valaki
évekkel később –, de most még nem tudok róla.
Úgy nyomom a bluest, akár egy öreg fekete.


Nem érdekel,
ha összenéztek,
sárga fénnyel szeretek,
egy zöld üveg kacag.
Másnap nem tudom, ki kicsoda a bandából,
kocka lett, mozaik, ember, gyufa, alma, virág.
Akkordok csúsznak egymásba szeretetre éhesen.


Víz kell: víz az folyókba, tengerekbe,
hörögve kapkodom a levegőt.
Robban a blues, sír a hang.


Érzelmek nélkül húz gatyát a férfi,
könyökömre támaszkodva nézem.
A spermája biztosan gesztenye ízű —
suttogtam a koncert végén.


Házat akarok fehér léckerítéssel.

Szeressetek!


Vasárnap, Istentisztelet.
Adj egy gyermeket, házat, Istenem!
Lovakat, tyúkokat, a férfi ne hazudjon,
szeressen, némán öleljen,
nézzen a szemembe, amikor simogat.
Adj jegenyéket az út mellett,
barackfénnyel szőtt meséket,
meséket, kisbetűkkel.


Koncert után muskátlit veszek,
pirosat, majd öntözöm.
Anyám kezei,
birssajtos süti a számban.


Éhes vagyok, éhes, nem halljátok?
Adjatok a koldusnak!


Bé rekedten dúdolt, átlagos kedd volt,
cserepes kezeim kifújta a szél.
„Adj egy gurigát, nincs krémre valóm!”


A furgonban éjjelente egész úton
óvta lelkem minden rezdülését.
Melegen tartott, "Nehogy megfázz nekem!"


A hotelban kifakult kék függöny,
hátára esett bogár a szobában,
ujjaim között apró porszemek.
Testem ringatom előre-hátra, mint a gyerekek.
Te is érezted ezt? — kérdem sírva. Szeretsz, bogár?
Utánad mászom, sovány testem enni kér,
mellem elfogy, mint a vénasszonyoké.


Gyöngy gurul szét mindenfelé.




















Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-11-30 18:20:31
Utolsó módosítás ideje: 2016-12-05 21:05:02