Apám

Ha még egyszer a kertben,
Szeretett fáid, bokraid között,
Zamatos barackot majszolnánk,
És szőlőt csipegethetnék veled!

Mondtad számtalanszor, de mit sem ért,
Addig szeressék az embert, amíg él,
És szemében az élet sugara vet fényt!
Ó, ha juttathatnék s nyernél új erőt!

Igyekeztem én, jó-rossz gyerek.
Most kutatom emlékeimet.
Milyen világot kaptam tőled?
Mit adhattam volna neked?

Hallgattam a méhek duruzsolását.
Jégmadár tollával játszottam,
Te az akácosban ott fütyörésztél,
Míg a kaptárakból mézet gyűjtöttél.

Tudod a rétek, mezők ága-boga,
S minden bogár bolgár, latin nevét.
Tudod a föld hány aranykorona.
  Mit vetettek tavaly és az idén oda.

Tőled tanultam kerékpározni is,
Gyerekként, tán egy nyári délután…
Tőled tanultam a fákat metszeni,
Hetvenhétszer talpra állni és küzdeni.

Mit kaphattál cserébe?………..
Haragot, dacot, megbocsátást,
Szöszke unokát, ki kezedet cirógatja,
S mindent, mit elfedez a szeretet.

A kapcsolat a világon nem adok-veszek.
Változó folyója a küzdelmeinknek.
Hallgatom a lebukó nap mit üzen:
Szeressetek, míg élünk gyermekem!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.