1956 október
Idegen utak a hûlõ tájban,
megkövesült lábnyomok.
Síkos fény elõl, megkent zsíroskenyér,
hátul fegyver ropog.
Tea meleg párája, bíztató kézfogások.
Meg iszonyú üresség belül.
Sírás, asszonyi szavak édessége.
A múlt recsegve-ropogva összedûl.
Mindig élet és halál, semmi
elnyújtózás a májusi ezüstös fényben.
Mindig válsztás kényszer eszmék között,
mindig eltaposva lenni egészen.
Most levetve ezek a rongyok. Osztrák
paraszt mosolyog, istállójában jászol.
Oda fektetjük gyermekünket. Lámpa
fénye fölötte pisklákol.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Bécsi Napló, 2004
Kötetben: Összegyûrt idõ (Wien (Bécs), 2004)
Kiadó: Sodalitas