Vonulnak a fellegek
Este van, talán éjszaka,
kitárva szobám ablaka,
a júniusi illatok
beözönlenek; itt vagyok,
engem bámul a telihold,
csúf törpe manó, a kobold
körbe ugrál és úgy követ,
bekurjant hozzám, ha jöhet
érdeklődik, bírom-e még,
tán miattam sötét az ég,
immár az élet szenvedés,
mindennapos és nem kevés.
Onnan tudják, hogy létezem,
mindenki itt van énvelem,
aggódnak értem – nem tudom,
bírjam-e még, mert fáj nagyon.
Úgy osztom be a kínokat,
ne lássák, elrejtek sokat,
kívül-belül tiszta legyek,
már vonulnak a fellegek
magasan, vaksötétben is,
nem kóborolhat mindegyik,
némelyik éppen meglegyint,
s én érzem, hogy most nékem int.
Az élet már jelzés csupán,
eljött a szombat délután.
2016. június 3.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-06-07 02:34:33
Utolsó módosítás ideje: 2016-06-07 02:34:33
