Ötvenkét év

Ötvenkét év komor némasága feszül
koponyámban, agyam mély repedésein
kitörésre készül, s most ellenem szegül.

Szemembe szemtelen, fekete fény oson,
törtetve hatol be lelkemnek résein,
bennem randalíroz utolsó démonom.

Menekülnék, de már késő, reám omlik
ingatag kőfala elnyűtt világomnak,
roncsolja testemet, egészen csontomig.

Lépteim nyomában heveny lét-láz fakad,
bánatom folyói vadul hullámoznak,
a sötéten izzó éjszaka kínt arat.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-05-08 15:47:36
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-08 15:47:36