Ólomkatona

                                           „Senki sem különálló sziget (...)” 
                                                                 John Donne


Az ablakkeretről a fehér festék már lepattogzott,
az üvegen koszos ujjnyomok.
A két ablaktábla között feszes vigyázzban
egy színevesztett ólomkatona áll.
Tőszomszédságában tavasz óta egy légytetem.
Merev testtartásuk mintha versenyezne,
melyiküké a teljesebb halál.
A katonácska vonásai elmosódtak,
a kerek holdarc mintha csak lebegne a nyakon.
Szuronya fájdalmasan sebez: elég ránézni,
felsérti a tekintetet.
Két ablaktábla közt a beszűkült térben
egyetlen darabja egy seregnyi egésznek.
Akik körülvették, már elvesztek.
Ő abban hisz, hogy ő veszett el.
Minden éjjel visszatérő álma,
hogy a többiek valahol példás rendben
rá várnak,
éles arcvonásokkal, újrafestve,
egy beláthatatlanul tágas helyen.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-03-07 20:19:18
Utolsó módosítás ideje: 2016-03-07 20:19:18