Jöjj el, szabadság!

Lemondani, ugyan még miről kellene?
Miről, ami nélkül még zene a zene,
elgyengül az erő, és meg is semmisül,
a társnélküli ember ember még belül,
kitől vár életet, s kitől életerőt,
ha elhagyja magát, s a hozzászegülőt,
s ha a véleményét már nem mondhatja ki,
rajta kívül ki lesz, ha nem lesz valaki?

Szomorú, megalázó kérdésel ezek;
ki az, akitől még várhat feleletet,
s ha önmagát nem képes sarkallni azért,
hogy ember maradhasson, csak amihez ért,
azt mondhassa, hogy az elismeréseken
mind magánál tartva büszke is lehessen
érdemeiről ne mondjon le az ember,
mert kitépve azt, fertőződik a sebhely.

Tragikus sorsú hazájában a magyar,
szabadságot, rendet csak egyszerre akar,
úgy, hogy a szabadság szülheti a rendet,
nem elfojtott, hanem fegyelmezett csendet,
de amikor szükség van hangos beszédre,
az kell majd, hogy nemcsak magát vegye észre,
sok éhező, aki azért elnyomott, mert
mindent meglátott itt, és még többet ismert,
tudta, most is tudja, ki mit lopott tőle,
ismeri, hogy merre mehetne előre,
önmaga hibáit nem meri mondani,
így hát ő is más, mint aki éppen ami,
apja így énekelt, legyen neve áldott,
"holnapra megfordítjuk ezt a világot".
Megfordult a világ, csak hát más irányba',
apánk tettét mégis övezze a hála!
2015. december 26.      





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-12-30 03:51:34
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-30 03:51:34