én csak azt tudom Kantról, hogy
A szőlőhegyek örökös bácsikája,
mint Kant, a távoli rokon,
megúszta vándorlásait,
a völgyet bámulja nap nap után,
Ütve fúró ütötte falakon,
a bogár testén a repedésbe,
a tátogó néma halakon
és bele a tátongó néma nevetésbe
néz, belenéz,
s már bent bolyong a gondolat
gombolyag végtelen szálain
lépdes, tapogat,
bogozza lassú mozdulattal,
elvéti,
fogatlan szájával
felnevet, kiköp
egy zöld legyet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2015-12-08 09:22:38
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-08 09:32:22
