előbb csak a talajt veszíted el
gyökereid a semmibe kapaszkodnak
gyomrod helyén hurokba akadt vad vívja haláltusáját
lassan rád kérgesedik az idő
szívedből vértelen száraz ágak csüngenek
törzsed bénult
agysejtjeidre pókháló feszül
idegen a világ kint is bent is
és a fájdalom boncasztalán szétforgácsolva
fekszel
nélküle
