álmodozás...

álmomban egy lobogó fáklya voltam, az égre rajzoltam sikoltva jeleket, a megperzselt hús szaga betöltött mindent, sikátorokat, és tiltott helyeket. s míg az elvtelen despoták, a szabadság torkán tartották késüket, a demokrácia utolsó sóhajáról vitázott mellettem két süket. a haruspex szétterítette asztalán, az áldozati beleket, alatta gyerekek rugdalták unottan, a porba lehulló fejeket. a téren a koldusok egymást tépték, fekélyes testük megfeszült, olyan veszettül  estek egymásnak, mint akiket nem is anya szült. egy elgurult garasért, vívták élet-halál harcukat, a nyomor, a butaság és a küzdelem együtt, torzították el arcukat. a komédiások színes ruhákban egyensúlyoztak gólyalábakon, a kastélyban, szolgálók hordták a mannát, aranytálakon. s amíg a púpos, sánta, igazság, a fal mellett siratta álmait, a kevély, jóképű hazugság, nevetve szórta bókjait. szénné égett csontjaim fölött, lebegtek áttetsző szavai, oly súlytalanok voltak, mint az égben lebegő csarnok falai.
álmomban még néha fogom a kezed, vagy lágyan cirógatom lányos melledet. csak az enyém vagy ebben, a virtuális térben és időben, lerakódtál bennem, mint kátrány a tüdőben. hozzád menekülnék, önmagam elől, átkozva a magányos perceket, mint fakezű gitáros, a lefoghatatlan terceket.  mégis úgy löksz el magadtól, mint gyerek a hintát, de én tehetetlenségemnél fogva visszalendülök, követlek mint szőnyegkötő a mintát, mélységeidbe beleszédülök…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-01-03 18:51:48
Utolsó módosítás ideje: 2015-01-03 18:51:48