Magányos farkas

Zord felhők között a holdvilág bujdosik,
Magányos farkasra éjsötét bút borít.
Falkáját elhagyta, vagy elűzték onnan,
Egymaga harcol az égi háborúkkal.
Sehol étele, se falkája, se párja;
Az ösztöne készteti – küzd egyre-másra.
Szabad élet kemény, magány ezt fokozza,
Nehézségét tőle senki sem orozza.

A magány legmélyen embernek is társa,
Úgyis, ha mellette van családja, párja.
Reszkető félelem, nyughatatlan remény;
Lelkünk őrzi titkát – erről ritkán beszél.
A szívünk tűz  ha szeret, jég ha nem szeret,
Talán boldogságnak nyugalom ad teret.
Palackot ha nyitnánk, szabadulna szellem,
Visszazárni helyére soha nem kellem.

Hogy honnan jöttél és melyik nációból;
Bűnöd, erényed függ ennek válaszától.
Mintha bármely élőlény dönthetné maga,
Hova szülessen, ahol ez nem lesz sara.
Gyermekkori szépek húznak vissza oda,
Ez a világ pedig életed otthona.
Felemás lelked csapong jobbra és balra,
Magad sem tudod: mi van jobbra, mi balra.

Nem adhatod át születést és elmúlást,
Bánatot, örömöt és érzelemdúlást.
Többi ember ezeket másképp éli meg,
Ha elmondod, hogy mit érzel, nem érti meg.
Szeretetről, szépről kevesek a szavak,
Fájdalmat a lelkedben te érzed magad.
Harcod mindig igazán a te sajátod,
Mintha egy farkas volnál, aki magányos.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-08-02 14:26:24
Utolsó módosítás ideje: 2014-08-02 14:26:24