Holtverseny

Régen írtam már, pár hónap eltelt,
hogy a tollamból nem jött ki a tinta,
nem végzett író mozdulatokat,
egy helyben feküdt, olyan volt, mint a

döglött giliszta a napsütésben,
jól látható, élettelen, hevert,
nem mocorgott már, teljesen tétlen,
munkaidőben lustálkodni mert.

Legyen ez most áprilisi tréfa,
becsapom a világot vele,
lustaságom konkrét hozadéka,
emberségemnek rosszabbik fele.

A pillanatok homokszemei
akár a hangyák, itt gyülekeznek,
a néma zsibongásuk felveri,
szólítja a terméketlen csendet;

tavasz van, még egy gyönyörű tavasz,
ami életemet beragyogja,
ráadás ez már, vagy éppen, hogy az,
a reménynek tehetetlen fogja

vagyok csupán, nem kezdek új harcot,
végig élem, ami hátra van még,
megkeseredtem, majdnem ott tartok,
keserű a legédesebb emlék.

De nem panaszkodom. Nincs is kinek.
Károgjanak az ügyeletesek.
Nem tartozom itt most sem, senkinek,
az életemből nagy slukkot veszek,

mélyen tüdőzöm, mint a levegőt,
az egészség már nem romlik tovább,
beértem minden halálba menőt,
egy elismerést kérek legalább.

2014. április 1.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-04-08 15:40:07
Utolsó módosítás ideje: 2014-04-08 15:40:07