Kifutsz idõdbõl
Kifutsz idõdbõl. Most már
gondolj csak az örökkévalóságra
mikor csótányillatú félpárkányok
s holttá szeretett állatok között
(de amúgy mindig emberi közelségben)
az áldott levegõ szennye nyögve
végigfolyik könnyként horpadt melleden
és - belátván lehetõségét a feltámadásnak -
már nem is irigyled a túlélteket.
Most már
hullj alá te fénytelen lakatlan
kívül-belül élvehalt lélek
felidézve vágyaid ritmikus villogó csillogását
utoljára még füstölve hullj alá.
És - ha kedved volna bármire:
hát
gondolj az örökkévalóságra -
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
