A vad Jövõ félelme
Uram
merre induljak, hogy jó menedék
védhessen meg a kegyetlen világtól?
Tán segíthetnének - ha vannak - az Igazak,
hisz rajtam minden Rossz nevetve táncol...
Hová bújhatnék, mielőtt elér
a most-időt legyőző,
vér- és izzadtságszaggal érkező
kopasz, tetovált vad Jövő
ópium-ostoba sivársága?
Ez a közelgő rettenet a rég
megjövendölt végső vereség?
Nem küldhetnél új prófétákat közénk?
Náhum szava elhullt,
Ézsaiás átkait az Ember köznyelvvé degradálta,
s Ninivé falai újra állanak már,
körbefogván az egész Emberiséget...
És én
és Te, jóbarátom
és mi mind
nem léphetek nem léphetsz nem léphetünk
sehová innét tovább!
Késő.
Maradok maradsz - mindünkkel együtt -
ahol eddig is voltam voltál
végképp, az elmúlásig:
vereségeinket ökölbeszorítva
egyedül
önmagamba
önmagadba
önmagunkba zárva.
Mindörökkön örökké.
Ámen.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
