Szokolay Zoltán : Jelentések könyve

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2835 szerző 37424 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Szokolay Zoltán
  Z
Új maradandokkok

Tóth János Janus: alkonyi csend
Tálos Barbara: Folyók
Szakállas Zsolt: izzó pecsét marasztal
Bártfai Attila Márk: COVID-19
Vajdics Anikó: A Vajdics Anikó-menet/Being Vajdics Anikó
Csapó Angéla: Világszép
Sági Ferenc Dénes: a vágyról
Vajdics Anikó: Így se, úgy se
Vezsenyi Ildikó: (hat perc)
Kiss-Teleki Rita: Egyensúly
FRISS FÓRUMOK

Konta Ildikó 59 perce
Szabó László 1 órája
Kiss Anna Mária 1 órája
Tálos Atanáz 1 órája
Gyors & Gyilkos 15 órája
Tóth Gabriella 21 órája
Tálos Barbara 22 órája
Ötvös Németh Edit 1 napja
DOKK_FAQ 2 napja
Tóth János Janus 2 napja
Nagyító 2 napja
Karaffa Gyula 4 napja
Valyon László 5 napja
Seres Sándor 5 napja
Kiss-Teleki Rita 5 napja
Vezsenyi Ildikó 5 napja
Albert Zsolt 6 napja
Bártfai Attila Márk 9 napja
Varga Árpád 9 napja
Józsi Gyöngyi 10 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 28 perce
Gyurcsi 2 órája
nélküled 14 órája
Etzel Mark Bartfelder 14 órája
mix 16 órája
az utolsó alma 1 napja
EXTITXU-UXTITXE 2 napja
Baltazar 2 napja
Zúzmara 2 napja
Bátai Tibor 2 napja
Vendég 2 napja
PIMP 2 napja
A VERS LEGYEN VELETEK 3 napja
Bátai Tibor alkotói naplója 3 napja
az univerzum szélén 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Szokolay Zoltán
Jelentések könyve


1.

ELSŐ JELENTÉS

és töltöttek, és veregették vállam,
gyerünk, Zoltán, igyál velünk bátran,
napfény vibrált a függönycsíkozásban,
és koncentráltam, hogy arcukat lássam,
de szédültem, és azt figyeltem már csak,
hogy szavaimmal senkinek se ártsak,
aztán hanyatt a zúgó hallgatásban,
imént reggel volt, most már délután van,
s halántékomon alvadt vért találtam,
Baján, a szigeten, egy szállodában,
csuklómat egy csőhöz bilincselte
a BM állambiztonsági szerve,
és hagytak ott feküdni mind a hárman,
és röhögtek: majd megnézzük, hogy élsz-e",
de ennek is már 20-22 éve,
nem panaszképp, csak általánosságban
említem most, mert nem tudom, hogy élek,
vagy azóta is tart az az ítélet,
hogy feküdnöm kell ismeretlen ágyban,
zárt szájjal, végtelen magányban,
és nem mozdítva se kezem, se lábam,
agyamban ban-ban ragrímet kongatva,
s a felébredést végleg elmulasztva
-------------------------
aztán az egyik visszajött kacsintva,
hogy ezek hülyék, de ő a jó, a tiszta,
a titkos, nemzeti, beépült,
ma sem felejtem fénylő, kielégült
arcát, ahogy sorolta, miért kell
csínján bánni bizonyos igékkel,
és pluralizmust játszatni a néppel,
és legfontosabb szavunk lesz a „mintha",
de ne mondjuk, csak tegyünk úgy, mint ha
mindannyian közmegegyezéssel
ájultunk volna, semmi kényszer
nem kényszerít majd arra, hogy segítsek
azon, ki, íme, rajtam most segített,
és ne higgyem, hogy ő már ezzel számol,
örül, ha egy jó szót ejtek igazáról,
elég lesz, ha néha megnézem, hogy él-e,
ha számít majd a szavak első jelentése
-------------------------
ám ez most már egy mintha jogállam
2007 hűvös tavaszában,
nem mozdítom se kezem, se lábam,
másokon röhögnek azok hárman,
én meg itt lent behunyt szemmel nézem,
hanyatt fektetve deszkámra egészen:
napfény vibrál a rendszer ketrecében,
s ha éltem eddig, ennyit ért az éltem.


2.

EGYENSÚLY


csak álmodta mielőtt elindult
hogy a nevét mondták háromszor is az ő nevét
derengett rémlett sosem vált egyértelművé
hogy elképzelte leírta vagy tényleg megtörtént vele
belefért-e az életébe ahogyan utat tört magának
szabadkozva a zsibongó tömegben
és fellépett a deszkára amit addig csak messziről látott
és kis terpeszben ott állt a fölpántlikázott
mikrofoncsokor előtt
mondom mindez így utólag bizonytalan sőt
a győzteseknek kijáró erőfölényt igénybe véve
könnyedén cáfolható
de az már bizonyos hogy mindkét kezét
vállmagasságig emelte
és tenyerét ferdén felfelé fordította
és lassan ökölbe zárta az ujjait
megkapaszkodott a rá irányított fényfolt szélében
mert a világban rendnek kell lennie
és meg nem inoghat el nem eshet
neki itt szilárdan állnia kell
mert most őt is szólni szólítja végre a méltányosság
legalábbis azt hitte szegény
annyi hiábavalónak bizonyult esztendő után
a zsibongás elcsitult páran még köhintettek párat
aztán csak a csönd a langymeleg himbálta lassú hullámait
ott kellett maradnia nem mehetett vissza a helyére
a tekinteteket mint megannyi tűszúrást érezte az arcán
de egyetlen zokszó sem hagyta el az ajkát
nógatták kezdje már biztatták sorolja
jajgasson sopánkodjon énekeljen
mutassa azokat a legendás véraláfutásokat
sebeket varokat hegeket árulásokat bűnöket
nevezze meg a bűnösöket
álljon ki végre kiáltották neki észbe se véve
hogy ő az egyetlen aki akkor ott kiállt
és türelmetlen ütemes tapsba kezdtek a gyilkosok
Tisztelt Há! - mondta rekedten és a taps elcsitult
de a költő csak állt a fölpántlikázott
mikrofoncsokor előtt
megkapaszkodott a rá irányított fényfolt szélében
mint rab a rácsban
melyen kijutni nem tud ugyan
és jeleket se küldhet máshoz
legfeljebb a jegenyék csúcsa fölötti vonulásukban
biztos madarakhoz
meg az éghez ami régóta figyeli
tehát úgyis tudja minden gondolatát


3.

(presszózajban)


Beszélgessünk – ajánlom fel neki,
miközben kávéjába cukrot önt
s a mennyezetre gyanakvón tekint föl –
beszélgessünk a komprádor elitről,
habár e réteg nem zavarja önt,
mert létezését el sem ismeri.

Morálisan mily abszurd tandem ez,
csak egyirányú adatforgalom,
az árulót eláruló is árul,
s a főbb árulók minden átka ráhull,
mert az a hű, kié a hatalom,
s forog tovább a régi-új lemez.

Beszélgessünk – könyörgök már neki,
záróra lesz, maradni nincs esély,
leolvashatnánk egymás homlokáról
a jelsort, amit memóriánk tárol,
utána úgyis elnyel kint az éj,
s a játszmát bárki elveszítheti.

Nem válaszol. Csönd zúg. Elnézhetem,
a csészét fogja májfoltos keze.
Csettintésére végrehajtók várnak,
találgatják a mozdulatlan árnyak,
hogy még egy évet engedélyez-e,
vagy szétlöveti most az életem.


4.

BÁBUK

(K. Zsoltnak)

Gyarló bábuk voltunk mindannyian -
ísmételgeti reszketést mímelő szájjal.
Mozdulatlan kellett maradnia évekig,
gépe kiszámította előre, milyen ritmusban
csapódnak lelkére a szolgálati kalapácsok.

Ül a biztonság illúzióját zümmögő
légypettyes konyhai lámpa alatt,
lecsavarja a töltőtoll aranyozott kupakját,
egyszavas verset ír a szalvétára:
mimikri, mindig csak ezt.

Jelentkezik végül a Szépek közé,
hivatásos árulónak kell állnia,
idegen térítők kántora lesz,
törleszkedik a new wawe-hez, kap egy
lavórnyi tapsot, abban áztatja verslábait.

És valóban gyarló bábuk? És mindannyian?
Egy se akadt közülünk, aki legalább
kettős cselekkel próbálkozott? A bábuk
tudják: olykor a nemzetközi nagymester is
elveszít egy-egy játszmát a szimultánon.

Aztán a kezdőállás újra. Mint mindig, pontosan.
A zsarnok új zsarnok, a fehér fekete.
Kimentik, átfestik, aki tovább szolgál.
Már díjat vár, a VIP-páholyból integet.



5.

(Pünkösdhétfő, 2011)

hol és mikor? kik és miért?
lebeg ahogy az ár veti
a könyvespolcnál kérdezi
hány évtized jutott neki
hol és mikor? kik és miért?
a versképernyőn holt szavak
hintáztatják hullámai
nevén szólítják annyit ért
ahogy a hínár rátapadt
fejét még visszaemeli
megáll kibont egy lexikont
válaszoljon Szokolay
hol és mikor? kik és miért?
a rendelőbe átcsoszog
a pizsamára nagykabát
én semmi rosszat esküszöm
mentsen meg tőlük doktor úr
csapódik szennyes lé viszi
se túlsó part se innenső
ne engem már csak önmagát
szótárok antológiák
minden eltöltött esztendő
a rabság tétlensége volt
hol és mikor? kik és miért?
söpörték ki a holmiját
jól bírta rég az alkoholt
nagy művészekkel is kiállt
könyve címét is elviszik
fosztogatók a hadijog
paragrafus csikóhala
hol és mikor? kik és miért?
vaskorlátba kapaszkodik
a hírhínárok ellepik
néhány rímpárt még elmotyog
íratlan maradt versekét
rég holt nagyapja jeleit
szekrényben őrzött bibliák
hogy szerette a gótikát
a szédülés körhinta-trükk
kérjen tőlünk bocsánatot
fröccsen felé a tar pribék
hát nem hallotta? mi baja?
ott ölték meg a szigeten
ezerkilencszáz valaha
májusi vízbe hullt bogár
ha tudta minek élt tovább
se túlsó part se innenső
segíts át engem istenem
én nem ártottam senkinek
a parlament az iskolák
a kőcsipkék a gyermekek
és minden tett és minden szó
a rabság tétlensége volt
itt fekszenek az út alatt
az elődeim csontjai
s a betiltott bonctechnikák
mit mindig újak váltanak
se túlsó part se innenső
ha eltűnik is úgy marad
a büntetés nem évül el
kiátkozzák lányát fiát
törvénytölcsér sosem jut át
mindegy mivel mindegy kivel
honnan hová tovább tovább


6.

(2011. július)

mindegy melyik ha bármelyik
jelenthetné amit jelent
anélkül is megérthetik
felfogható begyűjthető
a tény önként jelentkezik
mit látunk más is látja már
fortélyosan csavart kaland
ez itt a fű az ott a kő
kár volt hinnem hogy újranő
nem adja fel kapaszkodik
aztán lecsúszik hirtelen
s a sárba vész ott álmodik
mindegy miről akármilyen
elkésik első második
ki áruló? mit árul el?
milyen hazát? mikor? kinek?
a szája sarkán lüktető
vérömleny is csak árulás
hajnal ütött egy hajnalon
mindegy melyik ha bármelyik
nem mondom el tudom tudom
a küldeményt majd átveszik
egy lista lám nevek nevek
s a fű a kő az árokpart
ez itt a rendszerváltozás
felfogható begyűjthető
a pernyefészek ég alá
szorított végtelen mező
hazám hazám te min… de nem!
ezüst folyók kígyómarás
a fürdőzés tilalmas itt
száműzetés – de meddig tart?
kiről hogyan gondoskodik
ki áruló? mi árulás?
hitelcsapdába kit ki zárt?
mindegy kinek van igaza?
kérdezni már nem ildomos
hajnal hasad tulajdonos
fény járkál csörget kulcsokat
átdolgozott szabályzatot
kétarcú már az egy elit
kettős hálózat dupla rács
egymást átszőve titkosan
az árok mély a kő kevés
a fűszál bölcsen meglapul
a hajnal régi hajnal új
szolgálat érvei alatt

Magzatpóz végül semmi más
modern technika surrogás
a forgó Möbius-szalag
180 fokkal megcsavart
valószerűtlen életem
még egyszer végigjárható
s a nunquam revertar igen
a születés új mámora
nem térek vissza bűnösen
inkább sehogy maradjon a
temetőárok fű kövek
vérömleny árulás haza



7.

(egy szó)

maradt egy szó amelyet végül mégis
lehántva róla azt a vékony hártyát
a jelentést magam kezdhettem volna
feldolgozni ahogy a könyvek írják
fortéllyal csellel fűszerrel furfanggal
távolról nézvést egzotikus gyarmat
mi közelebbről kiszolgáltatottság
béklyó borotva bűn és bűnbocsánat
a szó a kód a password amint mondják
fejemben volt megpróbálhattam volna
amíg itt lent a pántos kapun kívül
eltoporogtam harminchárom évet
az ötvenötből mi késztetett hogy várjak
kinek parancsa hány adótoronyból
ültette jámbor páriák agyába
és fújta mindig épp amerre jártam
mutassák ujjal ott van ott van él még
minden keserved nyűgöd ő okozta
a célkeresztet illeszd tarkójára
ne lőj de tudja bárhol eltalálnád
a rendszer elől soha el nem bújhat
a rendszer zárt jelöld meg árulóját
hogy ott megy ott ír könyvet ad ki újra
nem adta fel hiába rúgták félre
lélegzetvisszafojtva menj utána
szűkítsd terét szoktasd a félelemre
legyen költő de némán körbe-körbe
oszlop körül napóraárnyék pányván
foroghat itt lelkében még egy szóval
lehántja róla azt a vékony hártyát
a jelentést mit születése óta
csak ő tudott jelentheted hogy érti
és aztán balra dőlve hull a kőre
s a halál grand mal tombolása rázza
csak még egy szó
csak még egy szó a földön
hogy ő se volt más mint ti   gyáva gyarló
lakód foglyod   magyarmagyarmagyarmat



8.

(Farkasrét, Őrmező, 2011. november 1.)

In memoriam
K.I. (1923. október 28. – 1977. október 6.)
K.L. (1912. szeptember 5. – 1985. július 30.)
Z.Z. (1906. december 18. – 1981. április 23.)


Parcellaszám, szakasz, sor, sír,
felírni már fölösleges,
nem alhat el se ott, se itt,
kit egymásnak jelentenek
előkörök, utókorok,
ahogy diktálja érdekük,
akasztófát, nagy T betűt
égetnek rá, hogy értse meg,
mit nem tehet, mért nem lehet,
vendég vagy, mindenért fizetsz,
sír, sor, szakasz, parcellaszám
és átlagok meg ütlegek,
kiporciózott, taktikus
egyensúly, kény, aczélcsövek,
játszótér, vérszín szerkezet,
panellakás az Őrmezőn,
adják, de nem mindegy, kinek,
komcsik, polgárok, népiek,
ökörnyálként egy dallam száll,
november ez, már új hazán
ne gondolkozz, órád siet,
rigók, csízek hullámlanak,
emléküket ki menti meg,
költő zuhan, fagyott madár,
vak szemgödör, halott sirály,
a lépcsőkorlát jéghideg,
csengő se szólt, álom se jő,
a kettészakadt szív falán
rovások, titkos vészjelek,
tévesen kitöltött mező,
kéménylyukban újságpapír,
parcellaszám, szakasz, sor, sír-
keresztek, szétrepedt kövek,
a Homoród, az egri vár
és Lébény és Ménfőcsanak,
s a tűzből mentett hegedű
ma csöndbe vész, kijátszanak
egymás ellen, kijátszanak,
kik játszanak, kettészakadt
országokat elosztanak,
és listáznak és döntenek,
hogy ki kinél alávalóbb,
hamiskártyás álistenek
parcellázzák a téridőt,
itt vagy még, ott már nem lehetsz,
s ha ott vagy, itt már nincs helyed,
Menyecske utca 25,
mindegy, hányadik emelet,
ezerkilencszázvalahány
helyett 2011,
a játszótéri hinta leng
biztos láncon, demokrata
ritmus szerint lassul, löki
mindkét oldal, ez a haza
ma csöndbe vész, eljátszanak
előkörök, utókorok,
és antilíra-osztagok,
vendégük vagy, tehát fizetsz,
akár indulsz, akár maradsz,
ha befogadsz, úgy is kivetsz,
parcellaszám, sír, sor, szakasz.



9.

(dátuma olvashatatlan)


utat tévesztett, visszafor- - -
--- bicsaklik, elhal, célja vész,
alapzaj, pánik, véralá- - -
--- hangját nem hallják emberek,
a mozgólépcsőről lelép,
a műmárvány oszlop hideg,
huzat sodor álarcokat,
elosztogatta mindenét,
vagy kirabolták? bárkinek
jelenthették, amit tudott,
felboncolhatták élve még
heródesek, pilátusok,
ajtók záródnak, nincs idő,
hívjon már mentőt, Istenem,
a történelem homogén
porgomoly, szövegtörmelék,
korszakhatárok nincsenek,
felismerem, hogy ők azok,
kik jönnek értem, ellenem,
bicsaklik, bólint, balra dől,
neonvibrálás vonzza már,
zsebéből egy notesz kihull,
s a papírról szavak, szavak,
alapszabály, játékszabály,
kilépési nyilatkozat,
ehess, ihass, keress, találj,
a biztonsági sáv üres,
fényreklám fut, „Mama! Papa!”,
félig nyílt száj négy szótaga,
ingre száradt vérpántlika,
a tér szelíd, a tér ölel,
amelyből vétetett, midőn
fölsírt, most abba visszatér,
az abszolútba visszaforr;
siess tovább, nyomát se lásd,
követ mosnak, jel sem marad,
sem a szavak, sem a salak.


10.

(dátuma végtelenített)

ezek a sorok itt arra várnak
arra várnak hogy majd az Isten
hogy majd az Isten hátha egyszer
hogy hátha egyszer erre jár és - - -
mondom hogy egyszer erre járhat
tudom hol vagyok ne üvöltözz
Magyarország de nincs rá törvény
hogy itt miért nem <> miért pont itt nem
nincs rá példa hogy nem törődik
hogy hátra nem néz meg se fordul
nincs beírva a Bibliába
hogy ezt a nyájat elfelejti
és meg se váltja ki se váltja
az uzsorából - - - bottal jár tán
le sem hajolhat becsípődés
kínozza bosszús antropomorf
egészen bácsiforma Isten
őrizzük emlékezetünkben
pedig ki látta az se látta
van szakálla vagy nincs szakálla
ezek a sorok itt arra várnak
végigolvassa egyszer őket
végighúzza majd bütykös ujját
és karakterről karakterre
világosul meg jelentésünk
fölmagaslik az egész mondat
szavakká összeálló arcok
metrummá szerveződő szufla
himnusszá komponált közösség
ezek a sorok arra várnak
arra várnak hogy értse őket
mert hátha egyszer erre jár és - - -
akik itt vannak rég itt vannak
hajnalban jöttek zokszó nélkül
hozták a kisszéket magukkal
hozták a történelmi sámlit
fegyelmezetten ülnek várnak
magyarok nemzedékek óta
sejtik hogy nem kerülnek sorra
de írják s írják mind hiába
hozzáteszem a magamét is
mielőtt átadnám fiamnak
helyemet itt a mozdulatlan
szalag legvégén ahol éltem
s belenyugszunk a véletlenbe
hogy mi maradtunk utoljára


11.

(se botom már, se kalapom)

Az voltam. Az. Minden, mit szórtok rám,
az én voltam itt, én, e gyarmaton.
Bocsánatot? Minek? Hisz nem lehet.
Azt is viszem, mit elkövettetek,
azt is, mit soha be nem vallotok.
Nem ismerem be, mégis így megyek.
A ti terhetek van a vállamon.
Megyek magamtól, ne lökdössetek.
Omlatag lépcső, nyirkos nagy kövek.
Ez itt megannyi jószándék, tudom.
Már nem lélegzem. Remeg mindenem.
Nem jövök vissza, ne aggódjatok.
Nunquam revertar. Tudtok latinul?
Jutok az éles fémpálcák közé.
Átszúrtok külön minden sejtmagot.
Ellenőrzitek, hogy már lent vagyok.
Csak ti maradtok fenn. Az igazak.
Az évszázad már huszonegyedik.
Majd egymást bátran dicsőítitek.
Sűrű tömjén a kupolákig száll.
Ma nyitjátok a költőfesztivált.
Itt bölcs a gép, itt nincs lejárt lemez,
újraindítja minden önmagát,
mindegy, hogy 10 vagy 20 vagy 21.
Itt nem reszket a helytartótanács.
Automata megigazulás.
Ahogy a mindig tökéletesek.
A szépírók, a kopasz istenek.
A Nap kisüt, de jó hideg a sör.
És felröhögtök: írtam verseket.
Írtam? Nem írtam. Én ugyan kinek?
Hogy megnyomtam egy gombot valahol,
utólag azt is elrendelitek.
Az voltam. Az. Mert ti döntitek el.
Ti posztoltok a posztmodern jövőn,
osztódva osztva fontos posztokat.
Meg sem születnem, az lett volna jobb.
Már nem lélegzem. Remeg mindenem.
Nem jövök vissza, ne aggódjatok.
Nem jártam itt. És Önt sem ismerem.


12.

UTOLSÓ JELENTÉS


„Azt hittem, ebben-abban lesz szavam”
(Kormos István)

„Miért én éltem, az már dúlva van”
(Vörösmarty Mihály)


Nem öltek meg, egy gömbben alszom el,
már összegömbölyödtem, szűk a hely,
a burok csupa középpontból áll,
egyformán fontos minden, nincs halál,
a világ kívül, én meg idebent,
következetes logikai rend,
ahogy hirdették annak idején,
már anyanyelv sincs, minden homogén,
egymásba érő hálórétegek
archiválják a szívverésemet,
titkába zárt a pörgő rettenet,
s nem tudhatom, hogy mit jelentenek,
kinek, mikor, miről és mennyiért,
és azt sem, hajdan merre volt az ég,
akárhová vetem tekintetem,
csak őket látom, ez forog velem,
nem öltek meg, álmatlan alszom el,
nem mozdulok, beérem ennyivel,
mint stroboszkópok sortüze alatt
megrázkódik és görcsben ráng az agy,
mint akkor, mikor mondták nevemet,
többé nem hallom, mert már nem lehet,
a jelabroncsozat mögül soha
senkit nem szólít vissza gyilkosa,
nem öltek meg, időm itt tölthetem
magzatpózban 56 évesen,
mert védi trükkjeit a szervezet,
így állhat minden változás felett,
a lojalitás rendszersemleges,
neked se tűrnék, hogy sírj vagy nevess
játszmáikon és buzgóságukon,
beválthatatlan utolsó kupon
az életem, csak szorongathatom,
nem öltek meg, nem volt rá alkalom,
bekasztliztak, preventív őrizet,
ne emlegessem felmenőiket,
e forgó gömbben megvan mindenem,
hazám, hazám, te min --- de nem, de nem ---
56 éve ugyanúgy forog,
váltották egymást kormányok, korok,
zászlók, emblémák, hősök, címerek,
mandátumok és eskütételek,
és vallathattam önként magamat,
hogy mihez képest lettem szabadabb,
de nem, de nem – mint sínen a vonat
ismétel makacs csattogásokat,
az irányítók kívül, én belül,
ezt rótták ki a büntetésemül,
forog velem a fekete hideg,
elkobozták a szerelmeimet,
ordították, hogy ők kelet s nyugat,
veszélyeztettem biztonságukat,
de nem, de nem, de nem beszélhetek,
kisokkolták agyamból érveim,
barátaim és szép emlékeim,
körém zárták e néma életet,
a rendszer zárt, a rendszert nem lehet
elárulnia többé senkinek,
s ha szólni próbálsz, nem bocsátja meg.

Magamnak mondhatok csak verseket.
Azt hittem, ebben-abban lesz szavam.
Miért én éltem, az már dúlva van.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Lassan, Atyám (Magyarország, 2012)
Kiadó: Írmag Könyvkuckó
Feltöltés ideje: 2013-05-10 21:54:00
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-10 21:54:00


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-11-26 09:17 lista
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-12-05 09:24   új fórumbejegyzés: Konta Ildikó
2020-12-05 09:19   új fórumbejegyzés: Szabó László
2020-12-05 09:16   új fórumbejegyzés: Kiss Anna Mária
2020-12-05 09:13   új fórumbejegyzés: Tálos Atanáz
2020-12-05 07:50   Napló: Gyurcsi
2020-12-04 20:17   Napló: nélküled
2020-12-04 19:48   Napló: Etzel Mark Bartfelder
2020-12-04 18:47   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-12-04 18:45       ÚJ bírálandokk-VERS: Szilasi Katalin Advent havában
2020-12-04 17:27   Napló: mix