Zsíros kenyér
Még emlékszem a nagy ívű karajra,
a béle fehér volt, a héja barna,
jó roppanós, kemencetűz sütötte,
csak zsír, kenyér és semmi más fölötte,
már hunyt szemmel is megleltem a vindőt,
s az adakozó disznó úgyis itt nőtt,
a sietségben sóval nem vesződtem,
lót-futva ettem, mégis nagyra nőttem,
ez adott erőt, iramot a lábnak,
s én része lettem az egész világnak,
mert fölmásztam a nyárfa tetejére,
hogy közelebbről bámuljak az égre,
az öreg fejszén én húzgáltam ráspolyt,
mert az a zsíros kenyér egész más volt,
később, mikor már kertig ért a léptem,
szelt paprikával tetéztem az étkem,
és friss, roppanós, meleg, napfény-sárga
fényt csurgott rá a nyári harapásra,
most is nyelek, bár vágyam visszafojtom,
a régi ízről álmodik a torkom,
jaj, én botor, miért nem hagytam abból,
a megismételhetetlen falatból.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-04-02 09:09:52
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-02 09:09:52
