Részlet az első és egyben még befejezetlen drámámból
Cudar füvek nyílnak alattad évről évre,
Életed visszanyúlik a semmiségbe,
Mely oly dohos könyv a polcon.
Nem hagyod hogy a víg lét belopódzon,
A légüres térbe mely sötét mint a vén kút,
Amiből már nem merít vizet a szegény legény,
S,miben a visszhang úgy kong mint az éhes edény.
A kongás mint a harang zeng szívedben,
De a dal benned még oly éretlen.
Ha piros színt nem lát az alma,
És ha a fényt maga elől eltakarja
Soha sem látja meg a napvilágot,
Elmúlnak előtte a végtelen álmok.
És ébren döbben rá a mélységre,
Hogy lábát letette a vízfenékre.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-02-02 16:18:05
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-02 16:18:05
