Lepel alatt


A tetőablak hó leplet kapott,
hogy gyors dér fagyott ferde síkjába.
Ma nem ragyogtak ránk a csillagok,
sötét homályba tűnt a színskála.

A messzeség, a végtelen mennybolt
és távlatot leső sóvár szemem
között, mint hópihe-fal, más nem volt,
mégis bezárt ez ólmos éjjelen.

Vergődtünk álmatlan, s szakadatlan
frontok jöttek és mentek odakinn,
és gyötrődtünk hitünkbe szakadtan
a csalfa sors kényének okain.

Pihe puha hó lepi a várost  
szendén, ártatlan, mint  a sors keze,  
s tán mindkettőnk szívének halált hoz
acél kemény kristály szerkezete.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-08 16:01:16
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-08 16:01:16