Állomások

Hajdanán, ha ránéztünk egy fára,
rátaláltunk ugyanazon ágra.
Ugyanazt a követ lestük csendben,
épp, mikor a harmat könnye reá cseppen.
Miként a költöző madár-pár reppen,
szárnyaltunk száz meg száz viharral szemben.
Azt gondoltuk, hitünk meg se rezzen,
vitéz hősök szeme sose rebben.

Álnok hadak teszik mindig dolguk,
csatazajjá válhatnak víg hangok.
Becsületen csorba sose essék,
szemeinkre bűnünk mégse vessék!
Fújjuk folyton kevély dalunk -tessék ,
testeinket aztán, muszáj eltemessék.
De még mindig vagyunk - Ó, hála...
Isten, vagy a Semmi kilökött az árba.

Lehetetlen dolgok, képtelen szűz vágyak,
tombolhat a hőség, ha van még friss, hűs árnyad.
S ha tévednél mégis, karodat kitárjad,
a menedéked is légy, mert magad vagy a társad.
És mikor a szívek újra egyesülnek,
ahhoz a kicsi kőhöz megint leülnek.
S már nem csak a harmatot látják e széles csendben,
mert a mindenség is benne van ez egyben.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-03 20:49:30
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-03 20:55:42