Őzlábgombák

lágy fények lebegtek felettünk
a délután meztelen tenyerén
szellő simított testünkön vágyón
ketten voltunk és az őzlábgombák
arcod kipirult, csak feküdtünk
és ringatott a szomjas fű
suttogásunk halkan bújt
a kalászok tornyai közé.
A férfiakról beszélgettünk
a felhőkbe rajzoltuk arcukat
te egyet, én háromét
- mert egy nőnek három kell -
s a kacagás szétgurult a mezőn
mint egy füstös üveggolyó,
és hosszút hallgattunk mindről
kinek képei ráncosra
foszlottak odafent
s a könnyek után mohón
kapott a felröppenő por.
Miért teremtett férjeket Isten
miért nem csak szeretőt
ki úgy csókol, ahogy az alkony
hozzám simul, ahogy a sötét
vigyáz rám, mint a hold teszi mindig.
Pajkos őzlábgombák nevettek
az est testével takaróztunk
cinkosan kacsintottak a csillagok
és a füvek értették minden szavunk.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-07 08:38:18
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-07 10:37:15