Letargia

Romba dőlve fekszem este ágyamon.
Lüktető agyam feszült, de képzeleg.
Álmaim fakítva fest a fájdalom
életem falára szürke képeket.

Elcsigázva nézem ezt a tárlatot.
Sorsom ócska múzeum, nem Ermitázs,
és tudom, mely érzelem ma áthat ott,
enyhe szánalom lehetne, semmi más.

Végzet éget engem. Úgy tör egyre rám,
mintha bánat öntené a vegyszerét.
Sírkövemre ez lesz írva: Lelke tán
halhatatlan, ám e testben egyszer élt.

Ezt leküzdenem lehetne módszerem.
Végre már be kéne venni gyógyszerem!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-10-26 16:30:14
Utolsó módosítás ideje: 2012-10-26 16:30:14