Holtig s ne tovább...



Éjfélkor nagyot üt a templomtorony mutatója, ahogy rásimul a tizenkettes mutatóra,
sejtelmes köd vonja ölelésébe a házak tetejét, és méh zizzen az ablakon túlról
színtelen világba pirosat fest a keserűség pengéje, hamvába dől a remény fehérje,
s nézd drágám, innen felülről, mint zsugorodik össze a tömpe lény, s sóhaj száll a
                                                                                                                             zárt ajtóra,
késedelmes megmentő a holnap, olykor lázadozva közelíti undok posványba ragadottat,
kivár a szép jövő és zendülő harang, eldob magától a gondviselés, hogy értsd
mi az élet rendje, barátom, félelem börtöne és bűn mocsara vár téged mindenütt
s kínáld magad az élet forrongó habjainak áldozatául, józan maradsz s az ítélkező bíró
                                                                                                                             nem kárhoztat.
Játszd a szereped félvállról, munkálkodj a jóért és gyűjts jogokat akaratodnak,
írjál ideálokról elmerengve a fondorlatos lehetőségeken, táncolj tüzesen választottaddal,
s nézd, nézd, drágám, alkotásod gyümölcse Te vagy, akit minduntalan viszont akarsz
látni és érezni, párodnak fogadni önmagad. Az erkölcs szelleme mondja, ez értelme
                                                                                                                                 világodnak!

2012.05.08.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-25 21:33:46
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-25 21:33:46